Miért fordultunk a napenergia-hasznosítás felé?

Néhány évtizede az emberiségnek rá kellett ébredni, hogy a föld energiakészlete, kőolaj- földgáz- és kőszénforrásai végesek, kimeríthetők. A népesség növekedésével egyenes arányban nő energiaszükségletünk, nem is beszélve arról, hogy gépesített életmódunk lépten-nyomon elektromos energiát igényel. A szakemberek véleménye megoszlik arról, hogy ilyen ütemű energiaszükséglet-növekedés mellett mennyi ideig lehetnek még elegendők a hagyományos energiaforrásaink, egyesek egy évszázadot, mások azonban csupán egy évtizedet mondanak.

A források apadása napjainkban részben energiatudatosságra és környezetvédelemre készteti az embereket, részben pedig új, alternatív energiaforrások bevonásával kísérleteznek a szakemberek. Szaporodnak a szélerőművek, nő a bioüzemanyag gyártására használt növények termőterülete.

Ebbe a sorba illeszkedik a napkollektor és a napelem is.

Tudni kell, hogy a ma használt fosszilis energiahordozók – közvetve, vagy közvetlenül – a nap hathatós segítségével alakultak ki.Mint tudjuk, a kőolaj, a szén, de még a bioetanol készítéséhez felhasznált növények is kizárólag a napnak köszönhetőek.

Évmilliók alatt alakultak ki a földben lévő energiahordozók, melyek elősegítették az ipari forradalmat, és biztosítják a jelenlegi kényelmünket is.

Aminek a kialakulásához évmilliók kellettek, azt mi évtizedek, jó esetben egy-két évszázad alatt elhasználjuk.

Egyben azonban biztosak lehetünk: a Nap még akkor is a helyén lesz és teszi lehetővé azt, hogy használjuk-, kihasználjuk energiáját, ha a jelenlegi energiaforrások már csekély mértékben állnak rendelkezésünkre!

Hiszen azzal, hogy felfogjuk a napsugarakat, a napot nem gyengítjük, létezését és működését nem befolyásoljuk!

A Nap gyógyító hatása, sőt tisztelete régtől fogva ismert, energiájának az ipar és a háztartások szolgálatába állítása azonban olyan technikai fejlettséget igényelt, amely elérése csak az utóbbi évtizedekben valósult meg. Ettől kezdve azonban már szinte megállíthatatlan a napenergia használatának terjedése mind a nagyiparban, mind a lakossági fogyasztásban.

Az épületek, családi házak legmagasabb költségeit az energiaszámlák jelentik. Lassan azonban nemcsak a magas költségek, időnként az akadozó energiaellátás, hanem a környezetre gyakorolt negatív hatás is komoly gondokat okoz. Érdemes ma már odafigyelni, milyen egyéb forrásból lehet energiát "nyerni".

A legtisztább és az egyik legígéretesebb alternatív energiaforrás a napenergia. Ebből hőenergiát napkollektorokkal, míg elektromos energiát napelemekkel lehet előállítani. Napkollektorokkal kiválóan lehet meleg vizet előállítani, medencét és épületet fűteni. Egy megfelelően méretezett napkollektoros rendszer, a használati meleg víz 70-80 százalékát, a fűtési energiaigény 30-40 százalékát, míg egy medence hőigényének akár 90 százalékát is biztosíthatja évente.

Azt az energiát, amely az összes Földön található és kitermelhető kőolajkészletekben rejlik a Nap 1,5 nap alatt sugározza a Földre. Az emberiség jelenlegi, évi energiafogyasztását a Nap egy órányi energiakibocsátása teljes egészében fedezné.